A PADLÓFŰTÉS JELLEGÉNEK KIVÁLASZTÁSA? GYORS FELFŰTÉSES VAGY ÁLLANDÓ HŐMÉRSÉKLET?

Az épület jellege, funkciója és energiaigénye nagyban befolyásolja, hogy milyen jellegű padlófűtési rendszer kialakítása indokolt. A helyesen megválasztott fűtésrendszer jelentősen csökkentheti az üzemeltetési költségeket, növelheti a komfortérzetet.

Egy fűtésrendszer méretezésének alapja az épületfizikai kölcsönhatások eredményeként létrejövő hőveszteség-, illetve az ebből eredeztetett hőigény-számítás. Hőveszteség-számításra ma már számtalan mód áll rendelkezésünkre különböző energetikai méretező programok. Precíz méretezés érdekében – különös tekintettel az egyre nagyobb teret nyerő alacsony energiaigényű épületekre – azonban feltétlenül szükséges épületgépész, energetikai- vagy fűtéstechnikai szakember közreműködése. Ahhoz, hogy fűtésrendszerünk a lehető legoptimálisabban üzemeljen (alacsony energiafelhasználás mellett használható és megbízható legyen), érdemes már a tervezési fázisban komplexen vizsgálni a tervezett fűtés és az építőanyagok kapcsolatát. A következőkben erre adunk néhány egyszerű tanácsot.

Ha tavasszal vagy ősszel belépünk egy helyiségbe, azt tapasztalhatjuk, hogy a falak, vagy a padló felületi hőmérséklete eltér a levegőétől. Fűtési szezon kezdetén például egy vastagabb, téglából vagy betonból épült ház fala még sokáig tartja és sugározza a helyiségbe a nyáron összegyűjtött meleget. Könnyűszerkezetes épületeknél ezt a jelenséget nem tapasztaljuk, vagy csak kevésbé. A magyarázat egyszerű: a nehéz, tégla- vagy betonszerkezetek nagyobb fajsúlya miatt több hőenergiát képesek magukban tárolni, mint a könnyű hőszigetelő anyagok.

Minél nehezebb, sűrűbb tehát egy anyag, annál nagyobb a hőtehetetlensége, vagyis annál tovább tartja a hőt, ugyanakkor annál lassabban melegszik fel. A már említett hőveszteség-számításoknak két fő eleme van, az egyik a transzmissziós (épületszerkezeteken történő hőáramlás), a másik a filtrációs (légcsere alapján létrejövő) hőveszteség. Energiafelhasználás szempontjából a szerkezetek felfűtése igényel több hőt- és időt, tehát nagyobb sűrűségű, nehéz építőanyagokból épült házaknál a fűtési energia nagy részét ez emészti fel. Könnyűszerkezetes házaknál más a helyzet, itt ugyanis gyakorlatilag nincs olyan szerkezet, amelyet fel kéne fűteni. Ezek az épületek – nevükben is szerepel – könnyű, kis fajsúlyú szerkezetekből épülnek, általában hőszigetelés teszi ki a falazatok vastagságának nagy részét. Itt tehát nem beszélhetünk hőtároló közegről.

A teljeskörű vizsgálat, vagyis az építőanyagok és a megfelelő fűtés kapcsolatának megismeréséhez feltétlenül tisztában kell lennünk néhány alapvető épületfizikai összefüggéssel. Egy (építő)anyag hőmérsékletének megváltoztatásához szükséges hőmennyiség (Q) meghatározható az anyag tömegének (m), fajhőjének (C) és a hőmérséklet-különbségnek (dT) a szorzatából. Ezt a fizikai összefüggést felhasználva kiszámíthatjuk egy épület/helyiség felfűtéséhez szükséges hőmennyiséget. A képlet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen a számítást a fentieken túl még számtalan tényező bonyolítja. Ilyen például a szerkezetek már említett hőtehetetlensége vagy a hőérzet. Ez utóbbi tényező már nehezebben értelmezhető, mint a hőtehetetlenség, hiszen egy szubjektív fogalomról van szó. Mint mindennek, ennek is van fizikai alapja, mégpedig a hővezetés. Ez az érték mutatja meg, hogy egy anyag milyen gyorsan vezeti el a hőt. A mértékegységből adódóan (W/mK) az érték minél nagyobb, annál jobb az anyag hővezetése. Egy példán keresztül jobban megérthető a jelenség: ha egy épületen belül egyenlő a hőmérséklet, de két különböző padlóburkolatú helyiséget vizsgálunk (pl. kerámiás konyha és parkettás nappali), érezhető lesz, hogy a kerámia burkolatos helyiség padlója hidegebbnek tűnik, mint a parkettás szobáé. A kerámia jobb hővezetése (tehát rosszabb hőszigetelése) miatt ugyanis a testünk melegét gyorsabban elvezeti, tehát nagyobb hőveszteséget okoz, mint a jobban hőszigetelő parketta. Emiatt sem mindegy, hogy egy helyiségben milyen burkolatot választunk, valamint tervezünk-e padlófűtést vagy sem. Padlófűtés esetén célravezetőbb a jól hővezető burkolatok (kerámia, laminált padló) megválasztása annak érdekében, hogy a fűtés által leadott teljesítmény minél könnyebben jusson a szobába.

A padlófűtés helyes megválasztása legalább annyira fontos, mint a burkolaté. Nagy hőtehetetlenségű épületek esetén érdemes hőtárolós padlófűtés-rendszert választani, ahol a fűtés az aljzatbeton alatt helyezkedik el. Ekkor a rendszer a teljes aljzatot felfűti, ami időigényes ugyan, de a szerkezetek hőtároló-képessége miatt a helyiség a felfűtés ideje alatt is rendelkezik hőkapacitással. A hőtárolós padlófűtések kiegyenlítettebb hőeloszlást és hőérzetet biztosítanak. Könnyűszerkezetes házaknál azonban nem érdemes a hőtárolással kiegészíteni a fűtést, ugyanis a hőtehetetlenséggel nem rendelkező szerkezetű, gyors reagálású helyiségek hamar lehűlnek és habár a hőtárolós padlófűtés már bekapcsolt, teljesítménye csak később lenne érezhető. Itt a felületfűtéseknél maradva megoldás lehet a különböző direktfűtések alkalmazása pl. mennyezeti- vagy falfűtések formájában. Erre alkalmasak a gyors reagálású, könnyen vezérelhető elektromos felületfűtések.

Összegezve tehát egy épület/helyiség (padló)fűtésének megtervezésekor különös hangsúlyt kell fektetni a szerkezetekre, illetve ezek ismeretében az optimális fűtésrendszer megválasztására. A mai, korszerű felületfűtések között már találhatunk teljes értékűen alkalmazható, gyors reagálású megoldásokat, melyek szakszerű méretezést követően a megfelelő rétegrendbe helyezve megbízható és gazdaságos fűtést biztosítanak.